4. fejezet

- Szerinted jó lesz? - kérdezte Shin Hye elalvás előtt. - Ki fogjuk bírni, messze a családunktól, ebben a nagyvárosban, ahol senkit sem ismerünk?
- Remélem. - sóhajtottam. - Nem tudom. Eddig elég érdekesen alakultak a dolgok.
- Az biztos. - helyeselt. - Mi a helyzet DaeHyunnal?
- Mi lenne? A frász kitör tőle. Komolyan... feláll a kezemen a szőr, mikor rám néz.
- Azért mert felizgat a szexisége. - kuncogott.
- Micsoda? - nevettem. - Te nem vagy komplett. Nem. Egyszerűen ijesztő egy srác. Alig beszél, de ha mond is valamit azt nagyon mogorván. Mindenből kihúzza magát és nem tudom eldönteni, hogy elzárkózásból és titokzatosságból, vagy beképzeltségből viselkedik így.
- Ki tudja. Állítólag már kapott egy felkérést az egyik Entertainmenttől, de nem dicsekszik vele. Ez csak egy afféle pletyka eddig. Nem biztos.
- Ennyire tehetséges?
- Hát...végülis jól táncol. Biztos az énekhangja sem rossz. Na de aludjunk, holnap edzés.
- És takarítás. - tettem hozzá, majd befordultam a fal felé.

- Ébresztőőőőőőőőő!!! - hangos rikácsolás ébresztett fel szép álmomból.
- Jajj mi van? - nyafogtam.
- A kolesz-elnök az. Az a barom! - mérgelődött Shin Hye.
Minden egyes szobába benyitott és hangos sípszóval ébresztette a koleszlakókat.
- Hát ez borzalmas. - állapítottam meg.
- Choi Sung Ji, irány takarítani Jung Dae Hyunnal! - ordibált.
- Jól van, hallom! - keltem fel.

Magamra kaptam egy rövidnacit és egy egyszerű pólót, majd kisminkeltem magam és kiléptem a kolesz szobából. Mivel nem volt első két órám, így rögtön mehettem takarítani az üres termeket. Milyen király, hogy a kolesz és a suli egyben van!
Abban nem reménykedtem, hogy DaeHyun is eljön, őt ismervén tuti, hogy rám hagyja a munkát, bosszú képen, hogy leöltöttem.
- Van még egy szivacs? - dobta le a dzsekijét valaki. DaeHyun volt az. - csodálkoztam. Hát mégis eljött? Takarítani? Beteg?
- Hát téged mi lelt? Azt hittem rám hagyod a dolgot, bosszúként. - fintorogtam. Ő viszont úgy tett, mintha nem hallotta volna. Milyen goromba! - gondoltam, majd eldöntöttem, hogy többet nem fogok hozzászólni. Bármennyire is jól néz ki, a személyisége annál rosszabb.

Fél órája sikáltam egy nyomorult padot, de egyszerűen nem akart lejönni róla a tollfirka, pedig már rányomtam a fél tubus tisztítószert.
- Gyere...már...le! - mondtam a padnak.
DaeHyun egyszer csak ott termett és félre tolt az útból. A saját szivacsával könnyedén letörölte a firkát.
Még jó, hogy a telefonom elkezdett csörögni, különben elég érdekesen tudtam volna kimászni ebből a gázos szituból. Hogy lehet az, hogy én tíz perce próbálom leszedni a tollat, ő meg két másodperc alatt képes rá? - dugtam ki rá a nyelvem, úgy hogy ne lássa.
- Halló? - szóltam bele a telefonba. - Anya! Szia! Minden rendben. Te is hiányzol. Apa hogy van? Korházban? Micsoda? - ejtettem el a szivacsot.
- Mikor lett rosszul? - aggódtam. - Ha bemész hozzá, hívj! Rendben. Szia. - tettem le.
Mire kinyomtam a telefont, a szivacs ami leesett, már fenn volt az asztalon. DaeHyun felvette.
- Mi a baja az apádnak? - kérdezte, de rám nem nézett. Csodálkoztam, hogy hozzám szólt.
- Agydaganata van. - mondtam, majd ismét takarítani kezdtem.
- Sajnálom.
Mi történt? - kérdeztem magamtól. Miért van ez? Miért néz a szemembe? Miért ilyen együtt érző a hangja?
Zavaromban megköszörültem a torkomat, majd elkaptam a tekintetem róla. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belé hirtelen. Eddig olyan rideg volt, most pedig olyan mintha már régi barátok lennénk.
- Nem kell sajnálnod. - vontam meg a vállam. - Nincs szükségem a sajnálatodra. - Na, hogy ezt most miért mondtam, azt nem tudom. Talán csak nem akartam, hogy azt higyje, ennyitől máris meggyengülök.
- Akkor nem sajnálom. - vágott vissza keményen, majd belevágta a szivacsot a vödörbe és hangos léptekkel kiviharzott a teremből, maga után bevágva az ajtót.
- Na ilyenkor mi van? - kérdeztem tanácstalanul. Ez a gyerek viselkedészavaros, az tuti.
Fogtam magam és utána rohantam.
- Dae Hyun! - szólítgattam, de ő nem állt meg. Olyan dejavu érzésem volt. - DaeHyun!
Még sikerült megfognom a szobája ajtaját, mielőtt becsaphatta volna. - Mi a bajod? Miért vagy ilyen ingerült? - kérdeztem értetlenül.
- Miért követsz folyton? - kérdezte teljesen nyugodt hangon.
- A rohadt életbe, k*rvára összezavarodtam! - emeltem fel az ég felé a kezem. - Mik ezek a kicsapongások, olyan vagy, mint egy kétéves hisztis kisgyerek. Mondjad már el, hogy mi a franc bajod van velem. Vagy ne viselkedj az egyik pillanatban kedvesen, a másikban meg úgy, mint egy állat. Nem tudlak kiismerni, kegyetlen vagy! - fújtattam.
- Bocs. Ilyen vagyok. Nem tetszik? - közeledett felém cinikus fél mosollyal. Csak addig tudtam hátrálni, míg neki nem ütköztem az ajtónak. Ő viszont akkor sem állt meg. Olyan közel került hozzám, hogy teljesen belevörösödtem. Lehelete simogatta az arcomat, kezeit két oldalamon az ajtónak támasztotta a fejem mellett, majd éreztem, hogy szemei az enyémeket keresi, de én nem mertem szembenézni vele. Először. Majd úgy döntöttem megleckéztetem. De ahogy elfordítottam az arcom, a szám véletlenül az Ő szájához ért. Szemei kigubbadtak, az enyémekkel egyetemben, nem így gondoltam a megleckéztetést. Pár másodpercig egyikünk sem volt képes megmozdulni. DaeHyun arcára, a szokásos közömbös vagy ideges grimasz helyett teljesen más kifejezés ült ki. Mind a ketten iszonyatosan meg voltunk lepődve.

3. fejezet

Végre elértük Szöul belvárosát. Busan sem volt semmi, de azért a főváros mégis csak főváros.
- Wow! Ez állati! - mondta ShinHye.
- Az.- helyeseltem. - Shopping? - fordultam felé izgatottan.
- Naná! - kuncogott.

Miután lepakoltunk és szabad foglalkozást kaptunk, mi elmentünk nézelődni a barátainkkal, fagyit ettünk és vásároltunk. A szüleim ugyan nem sok pénzt adtak, de megígérték, hogy utalnak majd, ha már fogytán van. Már jöhet is! - gondoltam.
- Ez kemény! Rögtön első nap elköltöttem a pénzem felét. - mondtam sajnálkozón.
- Na és erről ki tehet? - kérdezte mosolyogva Shin Hye.
- Én. - ismertem be. - Na szerintem menjünk vissza, későre jár!

Este tizenegyre értünk haza, amiért a kolesz elnök keményen le is szidott minket.
- Még csak most érkeztünk, de ti máris áthágjátok a szabályokat. - osztott le minket Park Hyun Ri, a tánctanárunk és a felügyelőnk. - Tizenkilenc évesek vagytok. Nem lehet olyan nehéz megjegyezni, hogy mikorra kell visszaérni.
- Dehát...nem is mondták el a szabályokat... - suttogta Shin Hye, mire mind helyeselni kezdtünk. Hiba volt.
- Most fogjátok a takarítóeszközöket és kitakarítsátok ki a folyosókat. Gyerünk. - mondta a kolesz elnök.
Mi csak engedelmesen meghajoltunk és elindultunk a felmosó eszköztár felé.
- Legközelebb tényleg időben kéne hazaérni. - mondtam.
- Igaz. De azért ez mégis csak túlzás. - duzzogott Shin Hye.

- Már csak egy folyosó van vissza. Majd én megyek, ti maradjatok. - mondtam a többieknek, majd fogtam a felmosó vödröt és elkezdtem takarítani. Elég fárasztó volt sikálni a padlót, az ajtók előtt tiszta kosz volt, azért igazán kitakaríthattak volna, mielőtt ide jövünk, de valószínű azért nem tették meg, mert velünk akartak kitakaríttatni. Király.
Épp az egyik mocskos ajtó előtti padlót sikáltam, mikor az ajtó kinyílott és feltűnt egy fiúláb a küszöbön.
Számat rágva felnéztem a srácra, mert cikinek éreztem, hogy bárki ilyen helyzetben lát.
DaeHyun volt az, és némán figyelte, ahogy a lábai előtt súrolom a padlót. Vártam, hogy esetleg megszólal, de ő csak állt és közömbösen figyelt.
- Igen? - kérdeztem végül.
- Szeretnék kimenni. - nyögte be durván. Annyira idegesített a hangneme, hogy nem bírtam megállni szó nélkül.
- És ezt miért nem tudod normálisan mondani? Miért kell ilyen ridegnek lenned? - álltam fel, majd belevágtam a tisztavizű felmosó vödörbe a szivacsot.
- Ilyen a személyiségem. - vonta meg a vállát.
- Nem hinném, szerintem csak velem vagy ilyen. - ellenkeztem. - Figyelj, már megköszöntem, és most bocsánatot is kérek, amiatt, hogy nyűg voltam a számodra. Nem volt szándékos. - hadartam. - De igazán nem értem, hogy miért vagy ilyen bunkó. Velem mindenki kedves, mivel én is az vagyok hozzájuk. - jó talán ez egy kicsit beképzeltnek hathatott, de tényleg így volt. Próbáltam mindenkivel kedves lenni, hogy ugyanezt kapjam vissza is. De DaeHyun valamiért nagyon pikkelt rám.
- Ó, elégedetlen vagy, hogy végre valaki nem rajong körbe? - horkant fel. - Hát bocsáss meg, de én nem török meg ilyen könnyen, ennél azért keményebb fából faragtak. Mellesleg ...nem bírom az ilyen "jajj menjünk shoppingolni" féle városi lib.... - befejezni már nem tudta, mert én fogtam a felmosó vödröt és egyszerűen a képébe lódítottam a vizet.
- Hogy micsoda? - háborodtam fel. - Városi libák, mi? Cöhh...nem tudom, hogy te mit képzelsz magadról, azt hiszed te felsőbbrendű vagy?
- Yaaaa! - kiabálta DaeHyun, majd dühösen megragadta a vállaimat és a szembeni falnak döntött, közben a vödör kiesett a kezemből. Vizes ruhája és kezei miatt az én felsőm is nedves lett, de az sokkal inkább megfélemlített, hogy az arca nagyon közel volt az enyémhez. Ingerült feje ijesztő volt ugyan, mégis úgy éreztem hogy az adrenalin az ereimben iszonyú magasra szökik. Éreztem, hogy kivert a víz.
- Ha még egy ilyet csinálsz, én esküszöm, hogy .... - nem fejezte be a mondandóját. Nem tudtam, hogy mi állította meg. Csak annyit láttam, hogy a szemembe néz, miközben alig öt centire van az arca az enyémtől. Idegesen rágta a száját, szemöldökét összehúzta. Levegőt venni, sem kiadni nem mertem. Olyan volt, mint valami férfi állat, egyszerűen megijesztett.
- Mi történik itt? - szakította meg a pillanatot a kolesz-elnök. Jajj ne. - Mit műveltek itt?
DaeHyun kezei leestek a vállamról, s az én tüdőmről, mintha egy lánc hullott volna le, ismét tudtam lélegezni, a szívverésem pedig már nem vert olyan hevesen.
- Remélem tudjátok, hogy holnapra megvannak a termek kitakarítói... Te! - mutatott rám. - Már megint bajt csinálsz? Nem volt elég az előbbi, most még fel is öntöd a padlót?
- Bocsánat. - hajoltam meg.
- Bocsánat. - DaeHyun vonakodva ugyan, de elnézést kért.
- Indítsatok a szobátokba! - azzal elment az elnök. Ajaj, ezzel az emberrel még sok gond lesz. - állapítottam meg magamban, bár úgy gondoltam, hogy a nagyobb bajok DaeHyunnal lesznek.
Miután elviharzott az elnök, DaeHyun felkapta a felmosó vödröt és a kezembe nyomta.
- Holnap még visszakapod. - szája cinikus félmosolyra húzódott, amit még sosem láttam tőle, majd fogta magát és ugyanolyan mogorván visszament a szobájába.
Én pedig ott álltam lecövekelve, mint aki nem tudja feldolgozni az előbb történteket. Vajon hogy értette, hogy holnap visszakapom?

2. fejezet

- B*sszameg Sung Ji! Kellj fel! Mindjárt indul a busz!!! - rázogatott Shin Hye. - Rohadtul elaludtunk.
Nehézkesen felemeltem a fejem, majd vissza is dőltem.
- Totál másnapos vagyok. - nyögtem.
- Tudom, én is. De mennünk kell, erőltesd meg magad!
Dudaszó hallatszott, mire mind a ketten összerezzentünk.
- A francba! - úgy lőttek ki az ágyból, mint a puskagolyót. Tíz perc alatt el is készültem, úgy hogy még egy minimális sminket is sikerült felvinni az arcomra. Még szerencse, hogy tegnap délután összepakoltam a csomagjaimat.
- Várjanak!!! - ordítottunk a busz után, mikor megláttuk, hogy csukja be az ajtókat. Lihegve, de elértük.
- Huh. Gáz lett volna, ha itt hagy minket. - fújtattam.
- Az valóban az lett volna. - hajolt ki az egyik ülés mögül Kwang.
- Helló! - csapott bele a tenyerébe Shin Hye.
- Na mi van, Choi Sung Ji, ma megismersz? - fordult felém, mire elvörösödtem.
- Bocsi. Tényleg nem voltam százas este. - szavatkoztam.
- És ennek DaeHyun látta meg a kárát. - kuncogott, majd a mellette lévő ülés felé nézett, hisz valószínű ott ült DaeHyun.
Ő viszont nem mondott erre semmit, csak bedugta a fülébe a fülhallgatót és kifelé bámult az ablakon.
Az lehetséges, hogy ma még helyesebbnek tűnt, mint tegnap? Este azt hittem, hogy csak az alkohol beszél és cselekszik helyettem, de most, hogy viszonylag józan vagyok, mégis annyira vonzónak tűnt, ahogy kifelé nézett és a napsütés megvilágította a bőrét.
- Mi a baj Sung Ji-ssi? - kérdezte Kwang.
- Hm? - ráztam meg a fejem.
- Kissé elbambultál... - húzta fel a szemöldökét, majd DaeHyun felé bökött.
Zavartan ismét megráztam a fejem, majd követtem Shin Hye-t és leültünk az üres ülésekre.

- Jézus, érjünk már oda! - álltam fel, mert nem bírtam tovább ülni. ShinHye aludt, én pedig már meguntam a zenehallgatást, szóval elindultam a többi barátomhoz.
- Sung Ji! - nyúlt felém Ha Na. - Láttam tegnap igencsak be voltál nyomva...
- Jól van, na. Mindenki ezzel piszkál? - hitetlenkedtem. - Mi olyan nagy cucc benne? Ti is azok voltatok! - bökdöstem meg.
- Igaz. Bár minket nem vitt a hátán Jung Dae Hyun.
- Mivan? - kérdeztem ingerülten. Jól hallottam volna?
- Mi mivan? Nem emlékszel? - kérdezték a többiek is.
- Sssss, halkan. - tekertem lejjebb a hangerőt. - Miről beszéltek? Én nem emlékszem ilyesmire... - nyeltem egy nagyot.
- Pedig úgy volt. Bealudtál a klubban, majd romantikusan DaeHyun vállára döntötted a fejed, és... - játszotta el a jelenetet Ha Na.
- Ya! - törtem meg a kacagásukat. - Ez most komoly?
- Igen. Komoly. Utána meg Kwang mondta DaeHyunnak, hogy vigyenek haza, ő Shin Hye-t segítette hazatámolyogni, DaeHyun meg kénytelen volt a hátán cipelni.
- De...most meg úgy viselkedik, mintha nem is ismerne... - mondtam szomorúan.
- Te....neked bejöööööön! - lökött meg pajkosan Ha Na.
- Dehogy! Csak mondom!!!! - ellenkeztem hevesen. - Na inkább megyek, úgyis megállunk, pisi szünet van. - mondtam mosolyogva, majd elindultam előre.
Több ember viszont megelőzött, így nem tudtam elsőként leszállni, pedig nagyon kellett pisilnem. DaeHyun pont akkor lép le a helyéről, mikor elhaladtam mellette. Nem hittem azt, hogy direkt, mégis nagyon kínosan éreztem magam, hogy szorosan mögöttem áll. Hallottam a lélegzetét.
- Na mi van, nem mész? - kérdezte közömbösen.
Szó nélkül elindultam, majd miután ő is leszállt a buszról, utána iramodtam.
- Figyelj! - szólítgattam, de ő nem állt meg. - Ya! - mondtam hangosan. - Hozzád beszélek!
Még mindig nem állt meg. Kezdett nagyon idegesíteni...
- Álljál már meg az istenért, mi van ennyire kell hugyoznod, hogy nincs egy perced rám? - erre már megtorpant. Naná, hogy megállt, hisz elálltam az útját.
- Tegnap épp elég időt pazaroltam rád, nem gondolod? - kérdezte mogorván.
- Tessék? - háborodtam fel. - Mégis ki kérte, hogy pesztrálj? Én biztos nem. Mindenesetre megköszönöm neked, hogy hazavittél. Csak ennyit akartam. - fordítottam hátat neki, majd elindultam a wc felé.

1. fejezet

- Komolyan Shin Hye, ne igyál többet! - kérleltem a barátnőmet.
- Te sem! - vihogott, mire mind a ketten már fetrengtünk a nevetéstől. Azt se tudtuk pontosan, hogy mi olyan vicces egyszerűen csak röhögtünk egymáson.
- Ugyan már! - próbált felülni ShinHye. -  Meg kell ünnepelni, hogy holnap elhagyjuk ezt a várost. Bye-bye Busan, üdv, Szöul! Yeah! - tapsikolt.
- Azt hiszem túl sok bennünk az alkohol. - jegyeztem meg. - Mit kéne tennünk?
- Táncoljunk!!!! - kiabálta.
- Vagy inkább aludjunk! - javasoltam egy ásítás közepette. Mindig ez van, ha túl sokat iszom, rám tör az álmosság.
- Holnap úgy is jön a hajsza. Érezzük jól magunkat! - táncolt egy helyben ShinHye, amin ismét elkezdtem nevetni.
- Hát...rajta! - álltam fel én is, majd elindultunk a táncparkettre.

Két órán keresztül, tuti hogy tomboltunk. A végén már annyira nem bírtam, hogy a lábam megrökönyödött és a magas sarkú cipőben kibicsaklott a bokám.
Egy üres kanapéra estem.
- Áú! - nyafogtam, majd próbáltam úgy felülni, hogy közben meg ne rúgjak valakit. Azért mégis sikerült egy fiú sípcsontjába beleállítanom a sarkam.
- Jajj, bocsi. - mondtam.
- Te, Sung Ji vagy, nem? - kérdezte a srác, miután feldolgozta a fájdalmát.
- De. Azt hiszem... - csuklottam. - Picit sokat ittam, ezért nem igazán tudom, hogy ki vagy... - néztem rá kómásan.
- Hong Kwang. Együtt megyünk holnap Szöulba.
- Jaaaa! - tátottam el a számat. - Azt hiszem láttalak párszor...
- Párszor? - mosolygott. - Hiszen minden nap együtt van edzésünk.
- Akkor igaz...jó párszor láttalak már... - javítottam ki magam.
Kwang felkacagott. - Hát ez jó. Hallod ezt, Dae Hyun? Sung Ji nem tudja, hogy kik vagyunk?
- Ki az a DaeHyun? - pislogtam. Elég gáz volt, hogy nem tudom miről van szó. Többet nem iszok, az biztos!
- Az a szőke srác, aki ott ül, mint egy fatörzs. Nem tudja, hogy kell bulizni. Tudod...nagyon gátlásos ismeretlenekkel...
- Ya! - szólt rá Dae Hyun, legalábbis sejtettem, hogy Ő volt az, mert az arcát nem sikerült még megnéznem.
- Most miért, nincs így? - vigyorgott Kwang.
- Hagyjál már! - pattant fel a srác, majd elindult a kijárat felé.
- Ne menj már el! - állította meg Kwang. - Ülj le, beszélgessünk.
- Jé, Őt tényleg ismerem! - mondtam magamnak, s közben DaeHyun-ra mutattam. Ők viszont egymással voltak elfoglalva, így nem tűnt fel nekik a monológom.
Az alkohol miatt  tűnik fel csak most, hogy DaeHyun milyen helyes srác? Ha nem tudnám, hogy gyakornok, azt hinném, hogy már régebb óta benne van az idol-szakmában. Fekete gatya és fekete szögecses bőrdzseki, szőke, jól belőtt haj...
- Tudod, hogy nem szeretek beszélgetni. - felelte keményen.
- Ja igaz, te inkább a tettek embere vagy.
- Valahogy úgy. - válaszolta unottan.
- Na gyere, ülj le ide Sung Ji mellé. Dumáljunk. - Kwang, határozottan leültette mellém DaeHyun-t, aki végülis nem ellenkezett, majd ő is leült velünk szembe.
- Wow Sung Ji-ssi, te nagyon ki vagy ütve. - állapította meg mosolyogva Kwang.
- Shin Hye-nek mondd, ő itatott le. - motyogtam.
- Mit mond? - kérdezte DaeHyun-tól Kwang.
- Azt, hogy imádja leinni magát. - mondta értetlen arckifejezéssel DaeHyun.
- Mi? Nem is ezt mondtam... - csaptam egy erőset a vállára. Nem számított, hogy még sosem beszéltem vele, sőt eddig nem is nagyon érdekelt. Viszont az alkohol mindenféle ilyen gátlást elpusztít az emberben.
- Ya!!! - mordult fel.
- Te eddig is ilyen helyes voltál? - hirtelen ötlettől vezérelve végigsimítok az arcán. DaeHyun merevedetten bámult rám. Nagy szemei és gyönyörű vastag ajkai voltak, a felső egy picit vastagabb, mint az alsó. Kisfiús arca volt, ami még így homályos állapotomban is feltűnt. Tényleg nem vettem eddig észre Őt? Mire figyeltem akkor?
- Mi van veled? - lökte el a kezemet durván, majd zavarodottan elfordult. - Nem mehetnénk végre? - kérdezte Kwang-tól.
A választ már nem volt időm megvárni, mert a fejem elnehezedett, majd ledőlt DaeHyun vállára.