- Wow! Ez állati! - mondta ShinHye.
- Az.- helyeseltem. - Shopping? - fordultam felé izgatottan.
- Naná! - kuncogott.
Miután lepakoltunk és szabad foglalkozást kaptunk, mi elmentünk nézelődni a barátainkkal, fagyit ettünk és vásároltunk. A szüleim ugyan nem sok pénzt adtak, de megígérték, hogy utalnak majd, ha már fogytán van. Már jöhet is! - gondoltam.
- Ez kemény! Rögtön első nap elköltöttem a pénzem felét. - mondtam sajnálkozón.
- Na és erről ki tehet? - kérdezte mosolyogva Shin Hye.
- Én. - ismertem be. - Na szerintem menjünk vissza, későre jár!
Este tizenegyre értünk haza, amiért a kolesz elnök keményen le is szidott minket.
- Még csak most érkeztünk, de ti máris áthágjátok a szabályokat. - osztott le minket Park Hyun Ri, a tánctanárunk és a felügyelőnk. - Tizenkilenc évesek vagytok. Nem lehet olyan nehéz megjegyezni, hogy mikorra kell visszaérni.
- Dehát...nem is mondták el a szabályokat... - suttogta Shin Hye, mire mind helyeselni kezdtünk. Hiba volt.
- Most fogjátok a takarítóeszközöket és kitakarítsátok ki a folyosókat. Gyerünk. - mondta a kolesz elnök.
Mi csak engedelmesen meghajoltunk és elindultunk a felmosó eszköztár felé.
- Legközelebb tényleg időben kéne hazaérni. - mondtam.
- Igaz. De azért ez mégis csak túlzás. - duzzogott Shin Hye.
- Már csak egy folyosó van vissza. Majd én megyek, ti maradjatok. - mondtam a többieknek, majd fogtam a felmosó vödröt és elkezdtem takarítani. Elég fárasztó volt sikálni a padlót, az ajtók előtt tiszta kosz volt, azért igazán kitakaríthattak volna, mielőtt ide jövünk, de valószínű azért nem tették meg, mert velünk akartak kitakaríttatni. Király.
Épp az egyik mocskos ajtó előtti padlót sikáltam, mikor az ajtó kinyílott és feltűnt egy fiúláb a küszöbön.
Számat rágva felnéztem a srácra, mert cikinek éreztem, hogy bárki ilyen helyzetben lát.
DaeHyun volt az, és némán figyelte, ahogy a lábai előtt súrolom a padlót. Vártam, hogy esetleg megszólal, de ő csak állt és közömbösen figyelt.
- Igen? - kérdeztem végül.
- Szeretnék kimenni. - nyögte be durván. Annyira idegesített a hangneme, hogy nem bírtam megállni szó nélkül.
- És ezt miért nem tudod normálisan mondani? Miért kell ilyen ridegnek lenned? - álltam fel, majd belevágtam a tisztavizű felmosó vödörbe a szivacsot.
- Ilyen a személyiségem. - vonta meg a vállát.
- Nem hinném, szerintem csak velem vagy ilyen. - ellenkeztem. - Figyelj, már megköszöntem, és most bocsánatot is kérek, amiatt, hogy nyűg voltam a számodra. Nem volt szándékos. - hadartam. - De igazán nem értem, hogy miért vagy ilyen bunkó. Velem mindenki kedves, mivel én is az vagyok hozzájuk. - jó talán ez egy kicsit beképzeltnek hathatott, de tényleg így volt. Próbáltam mindenkivel kedves lenni, hogy ugyanezt kapjam vissza is. De DaeHyun valamiért nagyon pikkelt rám.
- Ó, elégedetlen vagy, hogy végre valaki nem rajong körbe? - horkant fel. - Hát bocsáss meg, de én nem török meg ilyen könnyen, ennél azért keményebb fából faragtak. Mellesleg ...nem bírom az ilyen "jajj menjünk shoppingolni" féle városi lib.... - befejezni már nem tudta, mert én fogtam a felmosó vödröt és egyszerűen a képébe lódítottam a vizet.
- Hogy micsoda? - háborodtam fel. - Városi libák, mi? Cöhh...nem tudom, hogy te mit képzelsz magadról, azt hiszed te felsőbbrendű vagy?
- Yaaaa! - kiabálta DaeHyun, majd dühösen megragadta a vállaimat és a szembeni falnak döntött, közben a vödör kiesett a kezemből. Vizes ruhája és kezei miatt az én felsőm is nedves lett, de az sokkal inkább megfélemlített, hogy az arca nagyon közel volt az enyémhez. Ingerült feje ijesztő volt ugyan, mégis úgy éreztem hogy az adrenalin az ereimben iszonyú magasra szökik. Éreztem, hogy kivert a víz.
- Ha még egy ilyet csinálsz, én esküszöm, hogy .... - nem fejezte be a mondandóját. Nem tudtam, hogy mi állította meg. Csak annyit láttam, hogy a szemembe néz, miközben alig öt centire van az arca az enyémtől. Idegesen rágta a száját, szemöldökét összehúzta. Levegőt venni, sem kiadni nem mertem. Olyan volt, mint valami férfi állat, egyszerűen megijesztett.
- Mi történik itt? - szakította meg a pillanatot a kolesz-elnök. Jajj ne. - Mit műveltek itt?
DaeHyun kezei leestek a vállamról, s az én tüdőmről, mintha egy lánc hullott volna le, ismét tudtam lélegezni, a szívverésem pedig már nem vert olyan hevesen.
- Remélem tudjátok, hogy holnapra megvannak a termek kitakarítói... Te! - mutatott rám. - Már megint bajt csinálsz? Nem volt elég az előbbi, most még fel is öntöd a padlót?
- Bocsánat. - hajoltam meg.
- Bocsánat. - DaeHyun vonakodva ugyan, de elnézést kért.
- Indítsatok a szobátokba! - azzal elment az elnök. Ajaj, ezzel az emberrel még sok gond lesz. - állapítottam meg magamban, bár úgy gondoltam, hogy a nagyobb bajok DaeHyunnal lesznek.
Miután elviharzott az elnök, DaeHyun felkapta a felmosó vödröt és a kezembe nyomta.
- Holnap még visszakapod. - szája cinikus félmosolyra húzódott, amit még sosem láttam tőle, majd fogta magát és ugyanolyan mogorván visszament a szobájába.
Én pedig ott álltam lecövekelve, mint aki nem tudja feldolgozni az előbb történteket. Vajon hogy értette, hogy holnap visszakapom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése