19.

- Szóval DaeHyun ma debütált. - néztük a plafont Shin Hye-vel este. Miután visszaértünk a koleszba, azonnal bezárkóztam a szobánkba és gondolkozni kezdtem.

Próbáltam felfogni, hogy mi történt egy pár órával ezelőtt. Megint engedtem neki, holott befogadtam, hogy soha többé nem fog ilyesmi előfordulni. Ha Ő megtörhetetlen, akkor nekem is annak kell lennem, különben mindig az lesz amit ő akar. Bár ha jobban belegondolok, már úgy is mindegy.

- Most mi lesz? Sung Ji? - kérdezte Shin Hye.

- Mi lenne? - fújtattam. - Próbálok úgy visszagondolni erre az egy évre, mintha álom lenne, vagy legalábbis el kell hinnem, hogy ő egy nem létező személy számomra.

- Ez elég nehéz lesz, tekintve, hogy most debütált és biztosan tele lesz velük a TV.

- Nem érdekel. - fordítottam neki hátat, majd igyekeztem minél előbb elaludni.

El kell felejtenem! El kell felejtenem! El kell felejtenem.....

*****************************

- Mi történt tegnap? - huppant le mellém YoungJae, akivel a legjobban kijövök a bandából. - Nagyon ideges voltál és zaklatott.

- Semmi köze a debütáláshoz. - tiltakoztam rögtön. - Figyelj...most nincs kedvem erről beszélni... - néztem magam elé. Ezt csináltam vagy két órája lassan...

- Reggel óta itt gubbasztasz, ki kéne kicsit mozdulni. Talán még ma megteheted. - kuncogott.

- Örülök, hogy neked vicces az, hogy nem lehet normális életünk mostantól. Ezért van ez is... - csaptam rá az asztalra.

- Mi a bajod? - állt fel YoungJae.

- Semmi. - azzal fogtam magam és kisétáltam az ajtón.  Muszáj volt friss levegőt szívnom.

Az emberek között sétálva, akik ide-oda lökdöstek úgy éreztem, hogy sodródom az árral, jó volt azt érezni, hogy felesleges küzdenem, és erőfeszítéseket tennem, minden halad a maga útján. Az a sok ember, akik mind siettek valahova megnyugtató volt számomra, holott utáltam emberek közt lenni. Valami megváltozott. - jöttem rá.

Még magányosabbnak éreztem magam, mint azelőtt. Rájöttem, hogy teljesen máshogy kellett volna alakulnia a dolgoknak, s az, hogy most itt vagyok, ilyen állapotban, az az én hibám. Csakis az enyém!

- Te nem a B.A.P. tagja vagy? - hallottam egy halovány hangot. - Hahó, DaeHyun? - ütögette meg valaki a törött kezemet. Erre már feleszméltem.

- Áu! - nyögtem. Két fiatal lány állt előttem és egy papír-fecnit nyújtottak nekem. Mi a frászt akarnak?

- Kaphatnánk egy aláírást, oppa? - mosolyogtak kedvesen. Ja tényleg, már debütáltunk! - esett le.

- Persze, de fognátok a lapot, a bal kezem el van törve, szóval... - kezdtem.

- Oppa...hamar gyógyulj meg!

- Siess! - mondogatták. Hangjuk és kedvességük lágy simogatás volt a szívemnek. Az egyik nagyon hasonlított arra a személyre, akitől szintén sok kedvességet kaptam. Arra a személyre, akire nem bírtam gondolni.

- Oppa...ne sírj...hamar meggyógyul a kezed! - simogatta meg a karom az egyik kislány.

- Nem sírok... - tagadtam. - Köszönöm. Legyen szép napotok! - mosolyogtam én is, majd ép kezemmel intettem nekik.

- Fighting oppa! Soha ne add fel! - kiabálták, mire elnevettem magam.

Vajon mit csinálhat most? - rugdostam a kavicsokat a folyóparton. Szomorú egyáltalán, hogy szakítottunk? Nem tűnt letörtnek, mikor a tornatermes akció után elment.

Jézusom, de hülye voltam akkor is! Csak letámadtam, mint egy vadállat, az sosem érdekelt, hogy Ő mit akar. Persze ez egy egészséges határig nem is lett volna nagy baj, de konkrétan majdnem megerőszakoltam, miközben láttam szép szemeiben a fájdalmat. Nem hinném, hogy fizikai fájdalom lett volna, inkább lelki. Megbántottam. - jöttem rá. - De nagyon megbántottam, nem is csoda, hogy szakított. Akkor, és ott kimondhattam volna azt a szót és akkor minden a helyére került volna. De nem tudtam. Nem bírtam magam elképzelni, ahogy ezt mondom. Megalázva éreztem volna magam.

- Nem bűn az, ha szeretsz valakit. - tűnt fel mellettem YoungJae.

- Mit akarsz itt? - csodálkoztam.

- Ne akadj ki! - legyintett. - Mondtam már, nem bűn az, ha szerelmes vagy. Nem vagyok hülye... - okoskodott. - Láttam tegnap.

- Mit? - nyeltem egy nagyot. Ugye nem....?

- Láttam tegnap a szemedben, amikor megláttad Őt. Fogalmam sincsen, hogyan bántál vele -de sejtem-, viszont Ő is szeret téged, ebben biztos vagyok.

- Épp ez a baj. - ellenkeztem. - Azt kívánom, bárcsak ne szeretne, sokkal könnyebb lenne most minden. - néztem fel az égre.

- Azt te csak hiszed. - horkant fel YoungJae. - Nem akarlak kioktatni, csak tanácsként mondom...két lehetőséged van: egy: elmész hozzá, és bevallod neki az érzéseidet. Akkor viszont számolnotok kell azzal, hogy te idol vagy és nagyon ritkán lehettek csak együtt, titokban. kettő: Nagyon gyorsan elfelejted. De!!! Szerintem ne rejtsd el előle azt amit érzel. Az sosem vezet jóra.

- Honnan tudsz te ilyeneket? - fintorogtam. - Olyan nyálas vagy.

- Haver... - csapkodta meg a vállam. - Attól még, hogy kimutatod, hogy igen is kötődsz valakihez, nem azt jelenti hogy nyálas vagy. - kacsintott.