5.

-Ya! - húzódott el, majd kezeivel ellökte magát az ajtótól, így végre távolabb került tőlem. - Mégis mi a... - kezdte de akkor valaki elkezdett kopogni az ajtón, majd benyitott.
- Bocs. - mondta nekem Kwang, majd szemeit ide-oda kapkodta DaeHyun és köztem. - Mi folyik itt? - húzta fel a szemöldökét. - Srácok...ti...
- Mondjad, mi van! - kérdezte ingerülten DaeHyun.
- A tánctanár hivat titeket, kissé elkéstetek. - vigyorgott. - De ha megmagyarázzátok, hogy...
- Maradj már! - lökte félre DaeHyun Kwangot, majd az edzőterem felé vette az irányt. Én követtem.

Mikor beléptünk, mindenki ránk szegezte a tekintetét. A többi gyakornok párban állt és melegített, a tánctanár, Park Hyun Ri pedig kérdőn nézett ránk.
- Hol voltatok?
- Takarítottunk. - vont vállat DaeHyun. Végül is...igazat mondott. Jézus...- jutott eszembe az előző incidens. Mi...mi...a..szánk...egymáshoz ért...
- Ách, felejtsd el! - ráztam meg a fejem.
- Tessék Sung Ji-ssi? - kérdezte Hyun Ri.
- Hm? - emeltem fel a fejem. - Semmi.
- Akkor állj oda DaeHyun mellé. Mivel ti jöttetek utoljára, lemaradtatok a párválasztásról, szóval egymásnak maradtatok.
- Mi? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.
- Úgyis nagyon jóban lehettek, már összeszokhattatok a takarítás közben. Na emberek, kezdjük! - tapsolt Hyun Ri.
Lassú léptekkel DaeHyun felé közelítettem.
- Viselkedj már normálisan. Nem tudom, hogy mi a bajod, de iszonyat furcsa vagy... - súgta a fülembe DaeHyun. Micsoda? - néztem fel rá. Komolyan nem tudja?
Mikor ránéztem, ő ismét felvette a megszokott közömbös arckifejezést. Szóval úgy döntötte, hogy elfelejti mi történt pár perccel ezelőtt. Hát jó, legyen... - határoztam el.
- Akkor gyerünk! - ragadtam meg a kezét, majd magam után húztam a tükör elé.
- Ki kell találnotok egy komplett előadást, amit majd meg kell mutatnotok a versenyen. Aki bekerül az első háromba, azok egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy debütálhassanak. Szóval érdemes odafigyelni. Nem páronként lesz a helyezés, hanem tagonként, tehát a partnereddel nem csak együtt hanem ellen is kell működni. Olyan értelemben, hogy a színpadon valójában vetélytársak lesztek. A határidő eléggé szorít, szóval kezdjetek neki.
- Oké... - fújtattam a tükör előtt. - Hogy kezdjünk, mi legyen a szám? - kérdeztem DaeHyun-t. Ő viszont lazán leült és iszogatta a vizét. - Ya! Mit csinálsz?
- Iszok? - kérdezett vissza flegmán. - Találd ki te magad, én anélkül is kapok felkérést. - vont vállat.
- Micsoda? - akadtam ki teljesen. - Hát ezt nem hiszem el, hogy pont egy ilyen emberrel kellett egy párba kerülnöm. Nem lehetek ekkora szerencsétlen! - hitetlenkedtem.
- Azt mondod, hogy lehetetlenség, hogy felkérést kapjak? Azt mondod, hogy csak a szám nagy? - hirtelen ott termett előttem és az arca megint csak pár centire volt az enyémtől. Mint egy dúvad, úgy közeledett, én meg úgy hátráltam.
- Megint mi a bajod? - Komolyan nem értem ezt a srácot!
- Akkor figyelj! - a szemkontaktust megszakítva, elindult a magnó felé.
- DaeHyun? - Hyun Ri kérdően nézett rá, de DaeHyun szóra sem méltatta, csak bekapcsolta a zenét és a terem közepére állt.
Mindenki kíváncsian nézte, hogy mi fog történni. S akkor, mikor megszólalt zene, DaeHyun elkezdett táncolni.
A terem minden egyes tagja tátott szájjal nézte. Olyan ritmusosan mozgott a zenére, olyan összetett volt az egész tánc, pedig csak rögtönzött.
- Ez aztán tud! - hallottam a mellettem lévő sráctól.
- Az tuti. - helyeseltek a többiek.
Mikor befejeződött a szám, DaeHyun izzadtan felém indult. Féltem, hogy megint valami őrültséget csinál, beéget vagy ilyesmi, de Ő elhaladt mellettem és megtörülközött.
- Oké srácok, láttatok egy bemutatót DaeHyuntól. Szép volt kölyök, viszont máskor mellőzd ezt a magánelőadást. Na kezdjetek neki a tervek kidolgozásának. - mondta Hyun Ri.
- Akkor mi legyen a szám? - kérdeztem DaeHyuntól zavartan.
- Amint már mondtam, találd ki Te! - ült le a földre.
- Ne már! - dobbantottam. - Egy csapat vagyunk, együtt kell kitalálni. - én is leültem mellé.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este átugranék és kitalálnánk együtt... - búgta édesen a fülembe, majd cinikusan elmosolyodott és felállt.
- Menj a francba! - hagytam ott, majd ki is viharoztam a teremből.
- Sung Ji-nak mi a baja? - hallottam Hyun Ri hangját a teremből.
Nem bírtam benn maradni az épületben, így felfutottam a tetőre vezető lépcsőn, és leültem a közepére.
- Miért váltja ki ezt belőlem? Miért csinálja ezt? - kérdeztem halkan magamtól. - Miért játszadozik, és miért változik percenként a hangulata?
Annyi megválaszolatlan kérdés van DaeHyunnal kapcsolatban, annyira nem lehet kiismerni....
A telefonom csörögni kezdett, anya volt az.
- Anya?- szóltam bele.
- Kicsim...apád állapota rosszabbodott... - szipogta. - Lehet nem sok van neki hátra...
- Micsoda? - kaptam a számhoz. - Máris odamegyek. - pattantam fel a teraszról.
Viszont az ajtóban feltűnt DaeHyun.
- Hyun Ri hív, azt mondja, ha nem mész vissza mehetsz vissza Busanba. - horkant fel. - Lehet jobb lenne neked.
Nem is figyeltem rá, egyszerűen nem tudott érdekelni a cinkelése, az viszont már megállított, hogy a karomnál fogva visszarántott.
- Ugyan már...
- Eressz el! - rivalltam rá.
- Huuu, mérgesek vagyunk...
- Azt mondtam engedj el! - a szemeim könnyesek voltak, de ő ezt nem vette észre, ezért tovább szorongatott.
- Tudod, ha ilyen harapós vagy, senki sem működne veled egy... - hangos pofon csattant a szép arcán, amin nagyon meglepődött.
Agresszívan kirántottam a karom az ő kezei közül, majd lefutottam a lépcsőn, olyan gyorsan, hogy meg is botlottam.
Sajnáltam, hogy ilyen módon kellett rávennem, hogy engedjen el, de nem volt időm játszadozni, apámhoz kellett mennem.