8.

A kórház rendelőjénél letett.
- Nagyon kapni fogunk. - sántítottam.
- Majd azt mondjuk, hogy megsérültél. Bízd csak rám. - legyintett. - Most menjél be, megvárlak.
- Köszi. - mosolyogtam, majd bementem az orvoshoz.

- Mit mondott? - kérdezte DaeHyun türelmetlenül.
- Azt, hogy semmi komoly. Pár napig pihentetnem kell, aztán jól leszek.
- Az jó. Megyünk? - indult el.
Na most várjunk csak egy kicsit. Az előbb teljesen más volt a viselkedése. Arra számítottam, hogy ha kijövök, majd ismét felkap a karjaiba, és elvisz a suliig.
- Várj, nem tudok ilyen gyorsan menni. - lépdeltem lassan.- Nem vinnél megint?
- Viccelsz? Gerincsérvet kapok...
Eltátottam a szám. Na remek, megint visszatért a bunkó-DaeHyun.
- Igaz... - fintorogtam.

- Most komolyan nem segítesz? - nyafogtam a sarkában.- Végül is te okoztad ezt. Most viseld is a következményét.
- Te estél bénán. - vont vállat.
- Cöh...
- Na oké. - torpant meg, de én nem vettem észre, így belé mentem. Ismét közel voltam a szájához, és elviselhetetlen késztetést éreztem, hogy hozzáérjek. Először a számmal akartam, de végül a kezemet emeltem fel és megérintettem felső ajkát. Végigvezettem a vonalon, majd letértem az alsóra.
- Mondták már, hogy milyen szép szád van? - súgtam a fülébe.
- Ne játszadozz velem, mert nem lesz jó vége. - súgta vissza szenvedélyesen, mire én elmosolyodtam.
- Hát..oké, akkor vigyél! - húzódtam el. Arcom vidám volt, elfelejtettem zavarba jönni. Ne hogy azt higgye, hogy Ő diktálja az iramot. Cöh... öntelt.
- Ugorj! - guggolt le elém.
- Mintha tudnék.

- Ugye tudjátok, hogy most ki is rúghatnálak titeket a csoportból. Megszegtek minden szabályt, amit kiróttunk. - érvelt Hyun Ri.
- Mit tehettünk volna, kiment a bokája. - háborodott fel DaeHyun.
- Ott kezdődik a probléma, hogy óra alatt kimentetek. Mégis mit képzeltek?
- Az apja miatt ment el. - mutatott rá a tényre.
- DaeHyun. - csitítgattam. Nem akartam, hogy bárki megtudja apám baját, úgysem érdekelt volna senkit.
- Most mi van, miért nem akarod, hogy kiderüljön, hogy az apád agydaganatos, és talán csak pár hete van hátra, kómában? - nézett rám szúrósan DaeHyun.
Köpni-nyelni nem tudtam. Ezt most komolyan kimondta?
- Hogy...voltál képes....ezt...mondani? Így...ilyen egyszerűen... - nyeltem vissza a könnyeimet.
- Csak rávilágítok az igazságra. Komolyan hagyni akarod, hogy emiatt megbüntessenek, megint? - kérdezte ingerülten.
- Nem...nem hittem volna, hogy ennyire bunkó vagy. - hitetlenkedtem. - Remélem soha többet nem kell beszélnem veled. - mondtam, majd kimentem az irodából. Próbáltam gyorsan elbattyogni a szobámhoz, és szerencsére sikerült is, anélkül hogy valakivel összefutottam volna.
- Ez egy ...egy gennyláda! - mérgelődtem könnyek közt.
- Mi a baj? - kapcsolta fel a villanyt álmosan Shin Hye.
- Azt ajánlom, soha ne keveredj össze Jung Dae Hyun-nal, mert nála nagyobb szemetet nem szült a Föld. - nyögtem.

- Na emberek! Ma egy új gyakornok kerül bemutatásra, ő Joe. - mutatott egy helyes, magas srácra Hyun Ri. Érdekes kinézete volt, halványrózsaszín haja furcsa volt, de mégis illett hozzá, jó stílusa volt és nagyon aranyosan nézett ki, mikor mosolygott.
- Sziasztok, a nevem Park Jun Young, de nevezzetek csak Joe-nak, öt évig az Államokban éltem, és ott ragadt rám ez a név. - hajolt meg mosolyogva.
- Wow. Nem rossz. - mondta nekem Shin Hye.
- Na akkor kezdhetjük is a gyakorlást, a párok megvannak igaz?
- Hol van az a genyó-DaeHyun? - kérdezte Shin Hye.
- Nem tudom. - feleltem épp olyan közömbösen, mint ahogy DaeHyun szokta.
- Sung Ji. DaeHyun nem jön egy ideig, szóval addig lennél Joe-val? Már amennyire tudsz táncolni. - szólt oda Hyun Ri.
- Persze. - válaszoltam boldogan. Talán Ő kedvesebb, mint DaeHyun.
- Szia. Sung Ji vagyok. - mutatkoztam be kedvesen, mire ő is szélesen elvigyorodott.
- Igen, tudom.
- Honnan? - pirultam el.
- Az előbb szólított Hyun Ri. - kuncogott.
- Oh, igaz! - Jajj, de beégtem.
- Amúgy mi történt a lábaddal. Hogy sérültél meg? - érdeklődött.
- Ez hosszú történet. - tereltem el a témát. - Amúgy mióta csinálod ezt a "szakmát"?
- Három, szóval most már debütálni akarok.
- Megértem. - próbáltam bemelegíteni, követni Joe példáját, de a bokám még mindig nagyon fájt. - Figyelj...szerintem én ma nem igazán tudok gyakorolni.
- Nem baj. Viszont akkor valahogy ki kell engesztelned. - villantotta rám szép fogait.
- Mit szeretnél? - kérdeztem somolyogva.
- Ma...gyere el velem Ramen-t enni.
- Tessék? Még csak most találkoztunk.- ellenkeztem, de akkor már eldöntöttem, hogy belemegyek. Jobb, minél előbb elfelejteni DaeHyun-t, és egy rendes sráccal kezdeni.
- De jobban meg akarlak ismerni, baj? - vált szomorúra az arca.
- Nem dehogy. Oké. Benne vagyok.